Képzések | Tréningek
2004 óta tevékenységünk jelentős részét alkotják a különböző tréningek, képzések, mind hazai, mind nemzetközi környezetben.
Ezeket nyílt tréningként magunk szervezzük és hirdetjük meg, partnereink, megrendelőink részére pedig velük közösen, kifejezetten az ő igényeiknek megfelelő programot alakítunk ki.
Célcsoportunk:
- fiatalok
- kortárssegítők, fiatal önkéntesek
- ifjúsági vezetők
- diákönkormányzati képviselők
- középiskolás osztályok
- ifjúságsegítők
- tanárok
- szociális munkások
- mindenki, aki szeretne környezetének, helyi közösségének életében aktívan részt venni
Témáink:

Módszereink:
1 - Tapasztalati tanulás:
A módszer lényege, hogy a résztvevő maga éli át a helyzeteket, amelyeket először saját élményként dolgoz fel, majd attól elvonatkoztatva általános következtetéseket von le belőle, illetve kapcsolódó elméleteket ismer meg. A tanultakat új helyzetben gyakorolja ismét, majd újra kezdi annak feldolgozását. Így a tanulás élményszerű, gyakorlatias marad, az eredményeket, azok akár sikerek, akár hibák, tanulási helyzet megteremtésére használjuk.
Eszközei rendkívül változatosak. Dolgozunk teremben, gyakorlatokkal, játékokkal, szimulációs gyakorlatokkal, interaktív előadásokkal, használunk a tánc és a színház módszereiből átvett és adaptált gyakorlatokat.
Legsikeresebb és kedvenc eszközünk az outdoor tréning, ahol a résztvevők a komfortzónából kikerülve, intenzív kalandok sorozatán keresztül élik át és gyakorolják a tréningeken tanultakat.

2 - Coaching:
Ez a módszert a gyakorlati képzés során alkalmazzuk. A coaching a benne résztvevő egyének és teamek olyan segítése, amely során a coach a résztvevők számára nem ad tanácsot, javaslatot, megoldást, hanem saját belső erőforrásaik mozgósításában, kreativitásuk maximális kihasználásában segíti őket. E gyénre szabott, szupervízió alapú szakmai kapcsolat, melynek célja a tudatos, objektív helyzetfelmérésen alapuló önreflexió készségének kialakítása , a megoldás-orientált, felelős attitűd kialakítás, saját megoldások és megvalósítási módok keresése és kivitelezése, belső erőforrások felismerése és mozgósítása , a fejlődésre, tanulásra való készség, hajlandóság és inspiráció erősítése. A coach kérdésekkel és visszajelzésekkel segíti partnerét új, objektív, külső nézőpont kialakításában, helyzetének kreatív megközelítésében, saját megoldásainak kialakításában. A partner munkája során felmerült konkrét eseteket dolgozzák fel, gyakorlatias megközelítésben. Figyelmük a célokra, a jelenben és a jövőben azonnal alkalmazható megoldásokra irányul, arra, hogy a partner mit tesz majd másképp a jövőben és azt hogyan teszi.

3 - Kortárssegítés:
A kortárssegítés számunkra több,mint tevékenység, ez valójában egy módszertani irányzat a nem formális nevelés területén és a primer prevenciós munka egyik legjelentősebb eszköze. A módszer ereje abban rejlik, hogy fiatalok dolgoznak fiatalokkal, akár csoportos, akár egyéni formában, laza, nem hivatalos keretek között. A fiatalokra köztudottan sokkal inkább hat a kortárscsoport véleménye, példája, mint a szülőké vagy az iskoláé. Ezért nagyon fontos a kortárssegítő önkéntesek jelenléte a helyi civil, iskolai és egyéb közösségekben. Ők puszta jelenlétükkel, személyes példájukkal tudnak hatni társaikra, miközben maguk is közülük valók, egy nyelvet beszélnek, azonos stílusban. Ez a szerep a nemzetközi programokban is jelentős, ahol gyakran a csoportvezetők, a projekt szervezői maguk is fiatalok.

A kortárssegítők képzése és felügyelete
A kortárssegítők, önkéntes ifjúsági csoportvezetők képzése azért fontos, mert legtöbbjük nem szakképzett, nem rendelkezik nagy tapasztalattal, miközben személyes elhivatottságuknak és lelkesedésüknek köszönhetően komoly munkát végeznek társaik között. Mivel még maguk is fiatalok és viszonylag kevés tapasztalattal rendelkeznek, képzésük során személyes készségeiket és önismeretüket fejlesztjük és egyszerű eszközöket, technikákat kapnak arra, hogyan tudnak csoportokkal dolgozni és egyéni segítő kapcsolatban egyszerre megfelelni a bizalmas barát és a kívülálló, objektív tanácsadó-segítő szerepének. Természetes, hogy állandó felügyeletre van szükségük, konzultációs, szupervíziós lehetőségre, amit egyesületünk biztosít is számukra.
Nemzetközi projekteknél erre még inkább szükség van, hiszen a különböző országokból, különböző képzési és kulturális háttérrel rendelkező csoportvezetőket, önkénteseket segíteni kell abban, hogy munkájukat, módszereiket össze tudják hangolni, ahhoz, hogy sikeresen vezethessenek programot a szintén különböző kulturális háttérrel rendelkező résztvevőknek, segíthessék a résztvevők egymásra hangolódását és együttműködésük kialakulását.

4 - Önkéntesség - egyéni szakmai gyakorlat:
Sok esetben látható az, hogy egy-egy képzés résztvevői, bár a képzés anyagát elsajátították, kis mértékben tudják csak azt alkalmazni a mindennapok során. Mi akkor tartjuk sikeresnek a képzést, ha a résztvevők sikeresen alkalmazzák a tanultakat a gyakorlatban, mert szerintünk abból jóval többet tanulhatnak, mint magán a képzésen, a sikerélménynek köszönhetően pedig további önkéntes feladatokat is szívesen vállalnak majd.
A gyakorlatot a képzések végén ajánljuk fel során, ez egy szabadon választható lehetőség. Ennek során a résztvevők önkéntesként kapcsolódnak be az egyesület tevékenységébe, ahol lehetőségük nyílik a szakmai tapasztalatszerzésre és arra is, hogy mindannyian saját tanulási céljaikkal, egyéni fejlődési terv alapján dolgozzanak, saját maguk által meghatározott ütemben. A tevékenységek száma szinte végtelen: van, aki egy adott projekt megszervezését vállalja, van, aki pályázatot ír, van, aki csoportvezetői készségeit fejleszti egy-egy nemzetközi team tagjaként, önkéntes napot szervez, vagy éppen honlapot tervez. A szakmai gyakorlók munkáját és fejlődését az egyesület tapasztalt tagjai, trénerei segítik, a coaching módszerével.