Bella Italia..

Június 16. Az indulás előtti nap

- Van valami probléma a jegyekkel. az utazási irodás nő azt mondta, hogy ugyan kifizettük a jegyeket, és megvan a visszaigazolás és a számla is, de a számítógépes rendszerben nem jelenik meg a jegyfoglalásunk a visszafele útra. Kijutni még kijutunk, de vissza.? - mondtam Enikőnek és Ritának, a két magyar résztvevőnek, akikkel együtt utaztam Olaszországba. Miért is? - kérdezhetitek. A két barátnőmnek már sokat meséltem a Synergy Tréningekről, és ők is el akartak menni, mint résztvevő. Én meg mint co-trainer. Hát. sikerült, mindannyiunknak.:) Tudtam, hogy csodálatos két hetet fogok Calabriában tölteni, csak ezek a jegyek. ajjaj.

Június 17. Az indulás napja.

Délelőtt érettségizni mentem angolból, de nagyon nem izgultam, végülis az angol nem annyira nehéz nyelv, no meg ott volt a jegyfoglalás miatti izgulás. Elvileg baj nem lehetett ebből, de azért eléggé aggasztó, hogy ha nem tudunk sehogysem hazajutni, vagy legalábbis úgy tűnik, nemdebár?

Érettségi után bementünk az utazási irodába, veszekedtünk egy sort, aztán indulni kellett haza, mert este hatkor indult a gépünk.

A következő pillanatban már a kocsiban ülve száguldottunk Pest felé, azt hiszem, ekkor kezdtem el izgulni. Aznap délelőtt még a suliban ültem, akkor meg. új kaland, új emberek, sok-sok új és ismeretlen dolog, amit nem tudunk előre megjósolni, de persze megpróbáljuk. :) Tudtunk, hogy hosszú út vár ránk, mivel Róma után még kilenc órát kellett vonatoznunk le, egészen délre, Roccella Jonicába.

A római reptéren természetesen elkavarodtunk, nem találtuk a csomagjainkat, pedig sietnünk kellett. Elvileg volt két és fél óránk, hogy a reptérről átjussunk a Roma Termini-be, ami a központi és a legnagyobb vasútállomás, de bajos volt az elvesztegetett idő miatt, hogy elérjük-e. Futás, várakozás a vonatra, ami átszállított minket a reptérről, az állomáson szintén rohanás, keresgélés. De szerencsénk volt, mert a jegyünk már előre megvolt, és pont miután felszálltunk és elhelyezkedtünk, szinte már indult is a vonat, körülbelül tíz percünk volt. Csak ott vettünk észre: semmi italunk sincs. Ajjaj, pedig Olaszország híresen meleg hely a nyáron, és kilenc óra víz nélkül a melegben az gyilkos.

Az alvóskabinban hárman voltunk, és még volt három hely, összesen hat ember fért el. Mellettünk eddig egy nő volt, aki (természetesen, mint később rájöttünk.) nem beszélt angolul. Felcsaptam a magyar-olasz szótáramat, és próbáltam megtudakolni, hogy tudunk-e valahol vizet venni. Nem jártam sok sikerrel, mivel az én olasz tudásom csak szavakból áll, összefüggés nélkül. Mindenesetre megértette a lényeget ("aqua"), és adott nekünk egy 0,33-as vizes"palackot", nagyon rendes volt. Nemsokkal ezután elmentünk aludni, mert elég fáradtak voltunk.

Június 18. Roccella Jonica

Csodálatos kép került a szemünk elé, amikor felébredtünk reggel: a tenger.

Kopár, sivatagos, kaktuszos, kék. az igazi Olaszország. A reggeli fényképek természetesen tökéletesre sikerültek.

Aznap nekem már egyből felkészítés volt: megismerkedtünk a többiekkel, elmondtuk egymás elvárásait, lefektettük az alapszabályokat. Krisztina bemutatta az új 1st Step Training-et, és egy nap alatt is iszonyatosan sokat tanultam. Amikor vége lett a napnak, már tudtam a team nevét (haladás, mert általában problémáim vannak a nevek megjegyzésévelJ), és pontosan tudtam, hogy mit akarok és mit fogok csinálni.

Június 19. Az első nap

Tudtam ugyan, hogy életem első co-trainerkedése ez, de nagyon szerettem volna egy CT-grouppal dolgozni, gondoltam így sokkal többet tanulhatok. Nem is hibáztam, ennél intenzívebb nem is lehetett volna. Legfiatalabbként és lányként természetesen megkaptam a két legöregebbet a csoportból, plusz még egy harmadikat is, persze az összes pasi. Egyből az első CT-meetingen kiderült, hogy nem egy átlagos csoportom van. Eleinte nehéz volt velük dolgozni, mert sokszor megpróbáltak belőlem viccet csinálni. Haha, hajrá - gondoltam, és nem hagytam magam.

Kérdeztem, figyeltem, visszatereltem a beszélgetést az eredeti kérdésre, amikor elkezdtek mesélni és nem konkrétan válaszolni, megint kérdeztem, hallgattam, bólogattam, pislogtam, megintcsak kérdeztem. a nap végére teljesen kimerültem, de nem csak tőlük. Életemben szintén először vezettem egy proccess-t. Izgalmas volt, nagyon tetszett. Látni az érdeklődés a szemekben, az emberek ahogy figyelnek, hallgatnak. Jó érzés volt.

Este a team clearing után már csak arra volt erőm, hogy készítsek pár képet.

Június 20-22. Napok

Ebben a pár napban alig volt megállás, de nagyon élveztem. Sok-sok feladat, szervezés, együttműködés, beszélgetés, nemzetközi csapat. imádom ezt, és mindemellett egy csodálatos helyen voltunk, olyan közel a tengerhez, hogy ebédszünetben akármikor lemehettünk a fürödni.

A bungalóból ezt láttam reggelente:

Ha megtettem körülbelül tíz lépést, akkor a következő látvány fogadott:

Hogy hol is voltunk pontosan? MutatomJ

Az első pihenős napom persze csak a 4. napon, a Free day alatt volt. Kint feküdtem a napon, pihentem, röplabdáztunk, úszkáltunk. és persze felkészültünk az előttünk álló jópár napra.

Június 23. Volunteer day

Érdekes volt látni, hogy viselkednek az emberek, amikor megadtuk, hogy egy órájuk van tervet készíteni az aznapról elvégezendő önkéntes munkáról. Voltak, akik beszélgettek, voltak, akik tervet csináltak, voltak, aki egyből seprűt ragadtak, és nekiálltak dolgozni. Kívülről nézve egy kisebb káosz alakult ki közöttük, senki sem igazán tudta, hogy mit is kell(ene) csinálniuk. Mosolyogtam, figyeltem és hagytam őket - majd elintézik maguk között.

El is intézték, nap végére fáradtan, de elégedetten ballagott mindenki a vacsorához, ami (természetesen) tészta volt. 10 napig naponta kétszer ettünk tésztát, najó. Néha volt saláta, meg némi hús is. De nekem tetszett:)

Június 24. Outdoor kezdete.

Na ez az, amiről nem fogok sokat írni..:) Előkészítettünk mindent, Orsi és Dani szuper együttműködése eredményeképpen még aznap elindultak a csoportok, hogy megismerjék Olaszország ezen csodálatos, vad, kopár és angolul-nem-beszélő vidékét.

Június 24. Outdoor délutánja...

Orsi vezetésével.

.egy parányi kis olasz autóban nekivágtunk az olasz hegyeknek, hogy találkozzunk a Check Point-on a résztvevőkkel. Gyönyörű utunk volt:

Mindeki ott volt a megbeszélt helyen, fáradtan, picit éhesen, de elégedetten. Beszélgettünk velük, kérdeztünk az élményeikről, hogy jutottak oda, mit csináltak egész nap, aztán a következő Check Point megadásával, és egy papírral a kezükben már megint magukra hagytuk őket a veszélyekkel teli Olaszországban.

Június 25. Outdoor közepe

Reggel korán kellett kelnünk, mivel hárman programot vezettük. Én imádtam ezt a feladatot, de azt hiszem, hogy az Outdoor csoportom kevésbe kedvelte. Színes kis válltáskával, egy palack vízzel és egy kevés kajával indultam neki az útnak. A csapatom egy ideig hozzám sem szólt, aztán sok-sok kaland, veszekedés, kérdezgetés, válaszolás, megmakacsolás, dombon-fentmaradás, önfejűsködés, tűzforró napsütés, telefonhálózat-hiány, gyönyörű táj, kérdezgetés, vízszerzés, viccelődés, panaszkodás, kifogáskeresés, sokkhatás, naptej-kenegetés után végül a megoldás eredményeképpen a csapat sikerrel teljesítette a feladatot, így elválhattunk egymástól.

Nagyszerű gyaloglás volt, teljesen felfrissültem tőle, szinte én is csodálkoztam, hogy egy rossz szó nélkül, érdeklődve, energiával tele gyalogoltam ezt mind végig.

Június 26. Outdoor vége.

Ünneplés után (hogy mindenki élve hazatértJ) megint CT-meeting volt. Jó volt látni őket, csillogó szemekkel, tele élményekkel, új tapasztalattal. Ez az, amiről a Synergy Outdoor, és maga az outdoor is kell, hogy szóljon. Új dolgok, meglepetések. és cselekvés. Azonnal, gondolkodás nélkül. Tudtam aznap, hogy egy a maréknyi fiatal tanult valami újat, valami különlegeset, amit majd használni is tudnak az életükben. Ekkor már nagyon jól kijöttem a CT-groupommal, élvezet volt velük lenni. A meeting után még ottmaradtam velük beszélgetni, és akkor tudatosult bennem igazán, hogy milyen különleges és csodálatos emberek is ők. Boldog voltam.

Június 27. Utolsó előtti nap

Már mindenki tudta, hogy közel van az elválás, de még mindig rengeteg munka volt. Ezt ide vinni, vele beszélgetni, őt meghallgatni, CT-meeting, Circle of Creativity. ezek még mind 27.-ére maradtak. Sűrű nap, de elégedett voltam.

Június 28. Utolsó nap

Utolsó CT-meeting, ajándékozás, köszönetmondás. Love Day, miegymás. Nekem ez mindig a legboldogabb és legszomorúbb, a legmeghatóbb és legszebb nap, mert ilyenkor gondolja végig az ember: húú, már itt vagyok 10 napja, és mennyi minden történt velem, milyen különleges emberekkel ismerkedhettem meg, milyen szép helyen voltam, mennyi mindent tanultam. Egy nagy áttekintés az egész tréningről, és boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek az egésznek, ugyanakkor szomorú is, hogy vége van. Keserédes, de iszonyújóóóJ

És amit tanultam aznap este: I'm a supergirl, and supergirl don't cry just fly. Ez tök igazJ Csak még annyit fűznék hozzá: Supergirls do cry sometimes. Köszönöm!

Június 29. Departure day

. Mármint a többieknek. A két baránőmmel úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot, úgyhogy egész 29.-én napoztunk, úszkáltunk, barnultunk, nevettünk, elmeséltek mindent, amiől nem tudtam a tréning alatt, tapasztalatot cseréltünk, amolyan csajos, laza napot tartottunk.

Június 30. Plus one day. and a few more in ItalyJ

Aznap este utaztunk Rómába egy picit bajos bepakolás után.

Alig fértünk be a kedves sofőrünkkel.

Majd megérkeztünk a pályaudvarra, ahol várnunk kellett. Egész otthonosan berendezkedtünk.

. Majd még négy napot töltöttünk Rómában.

Hogy mit is tanultam Olaszországban?

Hallgatni, kérdezni, egyértelműen fogalmazni, kérdezni és válaszolni, felelősséget vállalni, 100%-ot beleadni abba, amit csinálok, elfogadni a másikat.

Hogy változni sohasem késő, hogy akárkitől lehet tanulni valami újat, hogy mindenki érdekes, különleges és egyéni.

Hogy a munka és a szórakozás egy dolog is lehet, hogy jobb, ha kilépünk az üvegünkből, és körbenézünk a világban, hogy sokkal többet lehet így tanulni, mint a tankönyvekből, mert így az igazi Életről tanulunk.

Hogy sokkal többet megtudhatsz valakiről, ha sokat kérdezel, és figyelsz a válaszra, hogy hagyni kell az embert, hogy meséljen magáról, az életéről, mert ez is egy tanulási módszer.

Hogy az olaszok rengeteg tésztát esznek, szeretnek kézjeleket használni, picit hangosak, de nagyon aranyos kis emberkék. Hogy az olaszok szeretik a külföldieket, és nem beszélnek túl sokat angolul. Hogy a mozzarella a legjobb sajt a világon.

Sorolhatnám még, de azt hiszem felesleges. Mindenesetre biztos, hogy folytatni fogom, mert szeretem ezt csinálni, emberekkel foglalkozni.

Create a world that works for everyone out of love, care and cooperation.

Végül pár szóval fejezném be az élménybeszámolóm, és egy utolsó képpel.

Buonanotte all'Italia!

"And so even though we face the difficulties of today and tomorrow, I still have a dream. I have a dream that one day this nation will rise up and live out the true meaning of its creed: "We hold these truths to be self-evident, that all men are created equal.". I have a dream that my four little children will one day live in a nation where they will not be judged by the color of their skin but by the content of their character.

I have a dream today!"

Nekem is van egy álmom.

2008. június 17. - 2008. június 29. Roccella Jonica, Calabria, Olaszország, Basic Synergy Training

Fehértavi Szonja

(Jobbról balra a képen: Rita, én, Enikő)

A projekt a Youth in Action Program támogatásával valósult meg. A programról itt található információ: http://europa.eu.int/comm/youth/index_en.html és www.mobilitas.hu

A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az EU és magyarországi programiroda, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat véleményét. Ezek az intézmények nem felelősek a projektért.